- a nem tudás, nem akarás, nem cselekvés diadala
Nemrégiben Pesten autózva a lámpánál áll előttem egy kocsi és amint mélázva nézelődök, mit látok a hátsó ablakban? Egy táblát, amolyan jópofáskodót, amiből az utóbbi 20 évben kb. 500 fajtát látni. Mi volt a táblára írva? Íme: „Főzni se tudok. Na és?”
A táblácskáról ott mindjárt eszembe jutott a ragyás Norbi. Egy iskolába jártunk még általánosban a 60-as évek közepén, hárommal járt fölöttem. A szünetekben mindig egy kisebb kör közepén hangoskodott, és vagy a bátyja, meg a haverjai ügyeit mesélte, vagy a saját diadalszámba menő rossz jegyeiről regélt, folyton hangoztatva, hogy „naná, hogy nem tanultam”, „majd hülye leszek ezeknek hajtani”, „és, mi van, ha megbuktatnak?”, és így tovább.
Volt egy kis holdudvara, hasonszőrű gyerekekből, akikkel végiglejmolták az iskolát, és terrorizálták az alsó tagozatosokat. Nem részletezem tovább, azokban az időkben nem volt ritkaság ez, hogy olyan gyerekek voltak hangadók (mai szóval élve véleményvezérek), akik a butaságot, a „nem csinálunk semmit, úgysem tudnak mit kezdeni velünk” filozófiáját vallották. Aztán később ez a tendencia visszaszorult, de mintha most újra éledezne. Félek tőle, hogy most sem ciki így gondolkodni.
De mi köze ennek a takarításhoz?
Közvetlenül semmi, de az jól látszik, hogy mindig, minden korszakban vannak tendenciák, divatok, amit a többség követ. Az utóbbi 10-15 évben pl. óriásit fejlődött a testkultúra, azon belül is a sze
mélyi higiénia. Szerencsére divat lett ápoltnak lenni, és nem csak a nők, hanem a férfiak körében is. Talán itt volt a legnagyobb a fejlődés – persze volt honn
an fejlődni. Ma nem nagyon tenné ki a kocsija hátsó ablakába senki azt a táblát, hogy „Büdös vagyok. Na és, fogat sem mosok.”
Arról jutott ez eszembe, hogy az utóbbi 20-25 évben az építőiparban használt anyagok között elterjedtek olyan anyagok, amelyek a beépítésük után kezelést, ápolást igényelnek. Azonban annak a kultúrája még nem nagyon alakult ki, hogy ezek a felületek meg is kapják a szükséges tisztítást, kezelést, felületvédelmet. Ilyen anyagok pl. azok a fajta greslapok, amelyeknek a felülete porózus, azaz telis-tele van nyitott pórusokkal.
Ezekbe aztán a finom porszemcsék, szennyeződések beleülnek, és a takarítás során a szennyeződést a felmosással még bele is áztatjuk, és szép egyenletesen szétterítjük a felületen. Így aztán kialakul egy egyenletes koszfátyol a felületen.
És rendszerint úgy is marad. Az épületekben lévő legtöbb mázatlan greslap elkoszolódott állapotban van, és a világos bézs, -sárga, vagy -szürke felületek mind egységesen szürke koszfátyollal fedettek, mintha kis hazánkban az egyenpadló lenne a divat.
Úgy tűnik, ezt az üzemeltetők/tulajdonosok, és még a takarítók is elfogadják természetes állapotnak. Valahogy nem ciki a koszos, mázgás, koszfátyolos greslap. Mintha ez lenne a világ rendje, hogy a padlónak koszosnak kell lennie.
Észre sem vesszük?
Annak, hogy ez kevés embert zavar, nyilván több oka is van. Részben az, hogy mivel a koszfátyol lassan alakul ki, így a szemünk hozzászokik, és nem is emlékszünk arra, hogy milyen volt eredetileg.
A legfontosabb ok azonban feltehetően a slamposság, a „jó lesz az úgy is” szemlélete, társulva azzal, a nézettel, hogy „úgysem lehet vele mit kezdeni”, meg különben is „drága lenne megtisztítani”. Nos, egyik vélekedés sem állja meg a helyét.
Lehet, és kell is takarítani a greslap padlót!
A koszos, fátyolos burkolatokkal igen is, lehet mit kezdeni. Rendszeresen, praktikusan a nagytakarítások alkalmával alaptisztítani kell, azaz fel kell súrolni. Természetesen annak is meg van a technológiája, hogy milyen felületet milyen géppel, és a gépen milyen szerszám használatával kell súrolni, és az alkalmazott tisztítószert is megfelelően kell megválasztani hogy a kellő tisztítóhatást el tudjuk érni. Egy dolog azonban biztos: kevés, nagyon kevés olyan felület van, amelyet nem lehet megtisztítani.
A kudarc általában akkor következik be, ha a felületet már korábban tönkretették, pl. szakszerűtlen tisztítás alkalmával egyszer, vagy többször erős, agresszív anyaggal megmaratták, illetve a szennyeződés olyan természetű, amely a takarítás eszközeivel nem, vagy már nem eltávolítható. Ezek azonban nem túl gyakori esetek, és a felületekről a szennyeződés szépen eltávolítható.
A takarítással még nem ért véget a feladat
Ha a burkolatunk – beleértve a fugákat is – tiszta, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy ne, illetve ne nagy mértékben, vagy legalább ne olyan gyorsan szennyeződjön vissza. Ezt a burkolat felületén lévő pólusok feltöltésével tudjuk elérni. Léteznek erre a célra kifejlesztett speciális pólusfeltöltő anyagok.
A pólusfeltöltéssel lezárjuk, csökkentjük, illetve kisimítjuk azokat a mélyedéseket, amelyekbe a szennyeződés beleül, és ezáltal kevesebb tapad meg, illetve a mélyedések kisimításával azok a továbbiakban könnyebben tisztíthatóvá válnak. A felületkezeléssel elejét vehetjük egy csapdahelyzet kialakulásának, ti. annak, hogy az egyre gyakoribbá váló rendszeres tisztítások alkalmával a felület nyitott pólusai egyre mélyebbé váljanak. A tisztítás, és pólusfeltöltés egyébként nem egy drága művelet, különösen ahhoz képest nagyon gazdaságos, hogy a nagytakarítások ezzel válnak teljessé, és még jelentősen meg is hosszabbítja a felület élettartamát. Ennyit az „úgy sem lehet vele mit kezdeni” témaköréről.
Ciki vagy nem ciki a koszos padló?
Akkor most döntsük el, hogy ciki, vagy nem ciki a koszos burkolat az épületek tömegében!
Úgy látszik, nem az. Pedig ahol ápolt, igényes emberek járnak, dolgoznak, élnek, ott logikusan annak kellene lennie. Mégis miért nem az?
Lehet, hogy nemsokára olyan táblát is látunk kiakasztva az épületek bejáratához, hogy: „Koszos a padlónk. Na és, a WC -t sem takarítjuk!”
Pedig akár hiszik, akár nem: a tisztaság érték!
Lőrincz István, ügyvezető
További cikkeink:
Egy csodálatos padló örök ragyogása...
Ismeri a kutyust az IKEA reklámból?
Sárga kendő van a takarítónál - Ezt jelenti:
Mi rosszabb egy koszos mosdónál?
