Sokan úgy gondolják, hogy a linóleum és a PVC ugyanaz a padlóburkoló anyag, pedig most lerántjuk a leplet és eláruljuk, teljesen más alkotóelemekből épülnek fel!

A PVC – poli(vinil-klorid) – hőre lágyuló, éghető, kémiailag ellenálló, kemény műanyag.

Létezik lágy és kemény fajtája is. A lágy például kábelbevonók vagy éppen locsolócső készítésre alkalmas, míg a kemény változatból készülnek többek között a padozatok is. Keménysége miatt jól bírja a mindennapi használatot.

A linóleum ezzel szemben természetes anyagokból készül.

Ilyen alkotóelemei: a parafaőrlemény, gyanta, lenmagolaj, faliszt, mészkő és természetes színezők.

A linóleum a természetes anyagösszetételének köszönhetően nem vonzza a port, antisztatikus felületű, nem okoz kellemetlen kisüléseket. Az alap PVC típusra ez nem jellemző, persze létezik antisztatikus PVC is, de az már módosított összetétellel kerül legyártásra.

Ha a PVC meggyullad, akkor az égéséből olyan veszélyes és környezetkárosító anyagok kerülnek a levegőbe, mint a hidrogén-klorid, dioxin.

A linóleum égése ezzel szemben nem okoz környezeti kárt. Nehezen éghető, például ha egy égő csikket leejtünk a linóleumra, nem keletkezik benne kár!

A PVC tagadhatatlan előnye viszont az, hogy az ára kedvezőbb, mint a linóleumé.

A linóleum padló és a PVC padló tisztítása:

Mivel a linóleumra kevesebb por ülepszik le, az apró porszemcsék kevésbé koptatják a felületet, így hosszabb ideig őrzi meg eredeti állapotát. Persze ez attól is függ, hol van az adott épület: főváros körútjára nyílik az ablakunk, vagy egy kisközség mellékutcájára.

A linóleum könnyen tisztítható, ellenáll az erős vegyszereknek is. Az olajok, zsírok sem szívódnak bele a felületébe. Érdemes bevonattal ellátni a linóleum padozatot, hogy minél tovább megőrizze újszerű állapotát és könnyű kezelhetőségét.

Fontos a gyakori pormentesítés, hogy a felület ne kopjon a porszemcsék súroló hatásától, valamint ne üljön bele a kosz a résekbe, karcolásokba! A PVC könnyebben kophat, mint a linóleum, ezért érdemes polimer bevonattal ellátni, hogy ne közvetlenül a PVC felületén keletkezzenek a karcolások.

További részletek a PVC bevonatolással kapcsolatban

Takarítási referenciák

Ilyen volt, ilyen lett...
Nézze meg referencia munkáinkat: Takarítási referenciák

Ajánlatkérés:

kapcsolat(kukac)granpol.hu

 +36/70/953-7803